Info
Interaktív séta
Digitális témahét
Videó
Ízelítő a vetélkedőkről
Interaktív séta

2017 április 11-e után elkészült az okostelefonos séta webes változata, amely képes mindazt az információt átadni, ami az okostelefonos alkalmazásban is szerepel. Ez a lehetőség azok számára lenne érdekes, akik nem tudnak személyesen részt venni a sétában a valós helyszínen.

Digitális Témahét

A Digitális Témahét fő célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és elterjesztése a köznevelésben. A program fontos törekvése, hogy a digitális kompetenciafejlesztés az informatika órán túl kiterjedjen más tantárgyakra is. A részt vevő pedagógusok és diákok változatos és kreatív iskolai projektek keretében fejleszthetik képességeiket technológiával támogatott tanulás során.

Az 2015/2016-os tanévben Gálik Zsófia, a TANEXT Akadémia Szakképző Iskola német-magyar szakos tanára, úgynevezett 'nehezen kezelhető' diákjaival járta be az interaktív sétát a Digitális Témahét keretében.

Videó

A József Attila Ferencvárosban című, a költő gyermekkorának ferencvárosi helyszíneit bejáró interaktív, hangos, vezetett séta Ferencváros Önkormányzatának megbízásából valósult meg 2015 nyarán. Az interaktív séta forrásanyagát a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény és a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai gyűjtötték össze és készítették elő az MTA SZTAKI eLearning Osztályának alkalmazásfejlesztői számára.

Ízelítő a vetélkedőkből

A magyar és az angol nyelvű tartalomra épülő vetélkedő lebonyolítása hasonló módon történt. Minden csapat kapott egy menetlevelet, amelyben a megoldásokra kapott eredményeket a szervezők jegyezték fel a helyszíneken. Többek között keresztrejtvényt, párosító játékot és időrendi sorba rendező játékot kellett megoldaniuk.

Minden feladat azokra az információkra vonatkozott, amiket a diákok az irodalmi sétán haladva előre megismerhettek. Emiatt nekik a teljes sétát be kellett járniuk a vetélkedő előtti napokban. A diákok nemcsak a József Attila életére vonatkozó saját tudásukra és tájékozódási képességükre hagyatkozhattak.

A SZTAKI eLearning Osztályának fejlesztői turisztikai séták fejlesztése mellett 2012 óta foglalkoznak tematikus, interaktív séták fejlesztésével. A séták használatához a szintén általuk fejlesztett GUIDE@HAND okostelefonos alkalmazás-család egyes tagjaira van szükség.

A József Attila Ferencvárosban című, a költő gyermekkorának ferencvárosi helyszíneit bejáró interaktív, hangos, vezetett séta Ferencváros Önkormányzatának megbízásából valósult meg 2015 nyarán. Az interaktív séta forrásanyagát a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény és a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai gyűjtötték össze és készítették elő a SZTAKI eLearning Osztályának alkalmazásfejlesztői számára.

Az interaktív séta során József Jolán 1940-ben megjelent „József Attila élete” című életrajzi regényéből választott részletek, József Attila versei, a helyszínek történetéhez kapcsolódó háttérinformációk és archív multimédia elemek segítenek a költő gyermekkorának megidézésében. Az útvonal tervezésénél az egyszerűbb követhetőség érdekében nem az időbeliséget vették alapul a készítők, hanem a térbeliséget, ennek megfelelően József Attila életének megelevenített pillanatai nem kronológiai sorrendben jelennek meg.

Ferencvárosban 19 helyszínen igazolható a költő kötődése, ebből a sétában 11 ismerhető meg. A tájékozódást egy előre letölthető Budapest-térkép könnyíti, amelyen végigkövethető az interaktív séta útvonala, illetve megjelennek az egyes állomások is. A séta során a térképen megjelenő, könyvet ábrázoló ikonra kattintva az elhangzó szöveg olvasható, így bármikor visszakereshető egy-egy korábbi részlet, érdekes információ. Az irodalmi barangolás időtartama megközelítőleg másfél óra, amely bármikor megszakítható. A bejárt helyszíneket a program rögzíti, így a séta könnyedén folytatható.

A séta a XVIII. eLearning Fórumon "Széleskörű felhasználhatóság" különdíjban részesült. A 2018-ban a Költészet Napjára elkészült az interaktív séta angol nyelvű változata.
Minden jog fenntartva © 2005-2020 SZTAKI